1.2. Művészeti Egyetemek

Meglepetés volt számomra, hogy három előadás is művészeti felsőoktatási intézmények produkciója volt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem két előadással, a Táncművészeti Egyetem egy produkcióval jelentkezett. Ennek a témának is külön szekciót szerveztünk.

  • Színház- és Filmművészeti Egyetem

A Színház- és Filmművészeti Egyetem két, gyerekeknek készített előadását is megnézhettem, A háromfejű királyt és Kacsa, halál, tulipánt. Örömmel töltött el, hogy a diákoknak volt igényük arra, hogy a kisebbek számára hozzanak létre előadást. Az SZFE A háromfejű király című fergeteges előadása pedig abban is egyedi, hogy különböző évfolyamok és szakok hallgatóinak összmunkája. Ez nagyon jó hír a szakmának!

  • Táncművészeti Egyetem

A Táncművészeti Egyetem műhelymunkájában az egyetemisták középiskolás diákokat vontak be a közös táncba. Erről a munkáról is szívesen kérdeztük volna meg az alkotókat.