Sándor L. István

sandor.l.istvan

Szakmai tevékenységek:
2014-től vezetője a színházi könyvek és kortárs drámák kiadására szakosodott Selinunte Kiadónak.

1996-től alapító főszerkesztője az Ellenfény című kortárs tánc- és színházművészettel foglalkozó folyóiratnak. A lap számára előadás-elemzések és műhelybeszélgetések mellett átfogó jellegű tanulmányokat készít színházi műhelyekről, alkotói pályákról (pályaszakaszokról), színházi folyamatokról, strukturális kérdésekről, illetve – ugyanannak a darabnak különböző időszakokban készült előadásainak összevetésével – a színházi nyelv változásáról.

2005 januárjától december 31-ig kulturális szervezőként dolgozott az Országos Színháztudományi Múzeum és Intézetben, ahol szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések szervezése mellett, a Színházi évkönyv szerkesztésével, illetve a video-digitalizálási programmal foglalkozott.

2002-2004-ig tudományos titkár volt az Országos Színháztudományi Múzeum és Intézetben, ahol többek között szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések szervezésével foglalkozott, színháztudományi kiadványokat készített elő.

1989-től rendszeresen jelentek meg színházi kritikái, interjúi különféle folyóiratokban, az Ellenfényben, Színházban, Kritikában, Criticai Lapokban, Film Színház Muzsikában, Holnapban, Magyar Naplóban, Jelenkorban, Beszélőben, Világszövetségben és a Drámapedagógiai Magazinban.

1990-től színháztudománnyal kapcsolatos tárgyakat, dramaturgiát, színháztörténetet, színház- és drámaesztétikát, előadáselemzést tanít különböző szintű tanfolyamokon, iskolai képzési formákban: a Miskolci Bölcsészegyetemen, a Zsámbéki illetve a Kaposvári Tanítóképző Főiskola levelező tagozatán, a Wesley János Főiskola drámapedagógia szakán, a Théba Színművészeti Akadémián, „C” kategóriás rendezői tanfolyamon, a Drámapedagógia Társaság által akkreditáltatott gyermekszínjátszó rendezői tanfolyamokon.
1981-től irodalmat és nyelvtant tanított különféle középiskolákban, előbb a Steinmetz Miklós Gimnáziumban, később a Babits Mihály Gimnáziumban, 1990-től 2003-ig a Kürt Alapítványi Gimnáziumban. 2022-től a BGSZC Teleki Blanka Közgazdasági Technikumnak.

Végzettség:
1990-ben summa cum laude minősítésű bölcsészdoktori címet szerezett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Témája Eötvös József regényíró művészete volt.

1982-ben szerezett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-könyvtár szakán

1976-ban érettségizett a Budapest XVIII. kerületi Steinmetz Miklós Gimnáziumban

Szakirányú képzettség:
1990-ben elvégezte a Művelődési Intézet színházkritikusi tanfolyamát, ahol Nánay István és Dúró Győző volt a tanára.

Eredmények:
A 2020 júniusára tervezett 20. Pécsi Országos Színházi találkozó előválogatója volt. (A magyar nyelvű színházak legjobb előadásait bemutató fesztivál programját a két válogatóval együtt összeállították, de a járványhelyzet miatt végül az esemény elmaradt.)
A 2014-ben megrendezett Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik válogatója volt.
2009-ben Fehér Holló díjat kapott (mint a gyermekszínházi előadásokat rendszeresen figyelő kritikus)
1994-től több tánc- és színházművészeti szakmai kuratóriumnak is tagja volt (többek között az NKA Táncművészeti Kollégiumának és a Soros Alapítvány Stúdiószínházi programjának).
1992-től különböző szintű színházi fesztiválokon működött közre zsűritagként. 1996-ban az Országos Színházi Találkozó zsűrijének tagja volt. 2000-ben egyike volt a fesztivál válogatóinak. 2002-ben az I. kaposvári Gyermekszínházi Biennálé válogatója volt. 2014-ben a kaposvári fesztivál zsűri elnöke volt. Több alkalommal válogatta a Marczibányi téri Gyermekszínházak Háza által rendezett Gyermekszínházi Szemlét.
1990-től követte figyelemmel a diákszínjátszás, illetve a gyermekszínjátszás eseményeit. Rendszeresen működött közre zsűritagként az Országos Diákszínjátszó Fesztiválokon, illetve a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó különböző szintű rendezvényein. Több alaklommal volt zsűritagja a kazincbarcikai Ifj Horváth István Nemzetközi Színjátszó Találkozóknak.

Könyvek:
2022 – Ács János színháza. Az óriáscsecsemőtől a Marat/Sade-ig (szerző)
2022 – A Katona és kora. Az indulás irányai (szerző)
2020 – Szabadságszigetek. Fodor Tamás és a Stúdió „K” története 1978-ig (szerző)
2017 – Repedések a rendszeren. Kultúra és társadalom a 70-es évek végén Magyarországon (szerző)
2014 – A Katona és kora. A kezdetek (szerző)
2013 – Minden eltörölve? Csehov Három nővére a magyar színpadon (társszerző és szerkesztő)
2011 – Hungarian Theatres for Children and Youth (szerkesztő)
2008 – Magyar gyerekszínházi műhelyek. Elemzések, tanulmányok, beszélgetések (társszerző és szerkesztő)
2006 – Gyerekszínházak Magyarországon. Tanulmányok, elemzések, beszélgetések (társszerző és szerkesztő)
1992 – Fordulatok. Hungarian Theatres I-II. (társszerkesztő, társszerző)

Tisztség:
2002-től elnökségi tagja az ASSITEJ (Gyermek és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szervezete) Magyar Központjának.
1999-től 2003-ig elnökségi tagja volt a Színházi Kritikusok Céhének