Szita Károly köszöntője

A szó, ami az elmúlt években mindannyiunk életébe kényszerűen beépült, az a távolságtartás volt. A Covid elvette a személyes találkozások, a közösen megélt pillanatok varázsát. Amit lehetett, a mindennapjainkban az online térbe helyeztünk át, de a színházban megélt varázs visszaadhatatlan sajátossága, az akkor és ott létrehozott, a közönség azonnali válaszát megélő művészet fájó hiányként maradt velünk. Nagyon vártuk már, hogy a világjárvány okozta bezártság után végre újra kitárhassuk Kaposváron, az idén jubiláló, X. Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé kapuit. A fesztiválét, ami a legkisebbek felé fordul, a fiatalok kezét fogja és tartja erősen, hogy felnőtté válva színház szerető közönségként találkozzunk majd az előadásokon.

Találkozzunk! Lehessünk együtt újra. Közösen. Végtelen örömmel tölt el, hogy a Csiky Gergely Színház felújított épületében immáron gyönyörű környezetben, méltó módon tudjuk fogadni a világ távoli tájairól érkező társulatait, a technikai lehetőségeket kihasználva pedig varázslatos élményt adhatnak a közönségnek.

A Vaszary Parkunk szívében 2020 nyarán átadtuk a Bábszíntér épületét, így az idei Biennálé a BábSzínTér kápolnából bábszínházzá alakított épületével együtt már 7 helyszínen fogadhatja az érdeklődőket.

Jöjjenek, töltekezzenek! Teljenek meg a színháztermek élettel, élményekkel, tapssal!

Vigyék magukkal az előadások varázsát, sétáljanak gyönyörű városunkban! Látogassanak el a Rippl-Rónai Villához, gyönyörködjenek a nárcisz virágzásban, kövessék a művész sétáinak színtereit, éljék át, milyen vendégszerető Kaposvár!

Köszönöm az ASSITEJ Magyar Központ, a Csiky Gergely Színház és a BábSzínTér munkatársainak a szervezést és azt, hogy nem csak helyszínt, de otthont adnak a Biennálénak!

Szita Károly

Kaposvár polgármestere