Szürke és hideg színekben domináló, üres szobabelsőben járunk. Személyes tárgyak nincsenek: egy kényelmetlennek tűnő ágy árválkodik a színpadon fehér keretekkel körülvéve. A Harlekin Bábszínház Ne engedj el című előadása már az első perctől megidézi Kazuo Ishiguro regényének kilátástalanságát.

Nincs könnyű dolga Fodor Orsolya rendezőnek egy olyan háromszáz oldalas regény adaptálásánál, amelynek világa rendkívül szűk, a cselekmény pedig lényegében három barát, Amy, Liv és Tomy érzelmi összefonódásait és szexuális érését mutatja be egy olyan világban, ami orvosi eszközökként kezeli őket.

Virág Vivien látványtervei érzékletesen ragadják meg a regény kettősségét, egyszerre ábrázolva a világ külső nézőpontját, amely lelketlen szervdonorként tekint rájuk, szükséges rosszként a betegségek legyőzéséhez, illetve saját, érzelmekkel teli belső világukat. A bábokat körbefonó színes horgolások és a világ apró tárgyai egyszerre szimbolizálják gyermekkoruk reményeit és megélt érzéseiket, hogy később az adományozás pillanatában szerveikkel együtt elvegyék azokat is tőlük.

Hasonló esztétika tükröződik a bábhasználatban is: a három barát, a gyerekkori jelenetekben arcvonások nélküli, áttetsző műanyaghatású babákként jelenik meg, míg kamaszként, majd felnőttként az őket mozgató színészek veszik át a szerepet. Ugyanakkor mivel a bábok az eszközszerűséget szimbolizálják, azt, ahogy a világ kezeli ezeket a gyerekeket, használatuk korlátozottá válik. Érzéketlen tárgyakként a bábok szerepe nagyjából csak a gyerekszereplők egymás közötti beszélgetéseire szűkül, az érzelmek és érintések a színészek feladatává válnak (a belső nézőpont ábrázolásaként, hogy mégis vannak érzéseik).

A fentiek miatt összetett játékot kíván meg az előadás a színészektől. Amy szerepében Szűcs Réka gondoskodó, visszahúzódó és érzelmes, miközben végig vibrál benne a helyzetük miatt kitörni vágyó feszültség. Vele szemben gyerekkori barátnője, Liv minden érzelmet szélsőségesen él meg Mészáros Pancsa olykor kissé túlzó alakításában. Kettejük közös szerelme, Tomy szintén küzd saját belső feszültségével és érzelmi kavalkádjával, melyet Sóvári Csaba ideges oldalpillantásokkal és a tetőpontokon elkeseredett, néma ordítással ragad meg. A külvilág összes szereplőjének ábrázolása Nánási Ágnes feladata, aki idegenkedéssel és elborzadással festi fel a világ hozzáállását.

A Ne engedj el egy vizualitásában és témájában is komplex alkotás, ami lényegében egy fehér keretekkel határolt kiállítást visz színre. Egy kiállítást olyan gyerekekről, akiknek sorsát és halálát előre eldöntötték. Egy kiállítást három fiatal emlékeinek, akik végig azért küzdenek, hogy még ha csak pár évig is, de ne kelljen elengedniük egymást.

(Harlekin Bábszínház, Eger: Ne engedj el, 2026.05.16.)