„Ilyen érzés kamasznak lenni. Mintha csak valaki átrendezte volna a szobádat a tudtod nélkül, anélkül, hogy megkérted volna rá.” – írja Linn Skaber A szívem egy bezárt bódé című kötetében, ami monológokon keresztül a kamasz életérzést és önkeresést igyekszik feltárni. Hasonlóra vállalkozik a Fitos Dezső Társulat Kamaszodók előadása is, ám ehhez egy sokkal különlegesebb és nehezebb formát választ: a táncszínházat.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem az előadást, az az energia lenne. Az alig ötvenperces játékidő alatt nemcsak engem, de a körülöttem ülő kiskamasztól a felnőttig terjedő közönséget is a székéhez ragasztja a produkció ritmusa. Fitos Dezső és Kocsis Enikő koreográfiájában tökéletesen eltalálja a kamaszlét stílus- és műfajkeveredéseit. Megőrizve saját stílusukat, egy felturbózott, gyorsabb ritmusú néptánckoreográfiát hoznak létre, amibe bőségesen vegyülnek a kortárs technóra jellemző folyékony és akrobatikus mozdulatok.

Nehéz elhinni, hogy a tánckart alkotó táncosok valójában már nem tinédzserek, az energia és a jellegzetes gegek teljesen hitelessé teszik a játékukat. A kamaszokhoz hasonlóan hol folyamatosan mozgásban vannak, táncolnak, énekelnek vagy rappelnek, hol teljes letargiában roskadnak a díszletet alkotó fehér téglatestekre.

Hasonló keveredés jellemzi Paár Julcsi zenéjét is: áthangszerelt népdalok hozzák közelebb az ettől a műfajtól alapvetően idegenkedő korosztályt, ami mellett megfér a rap, a jazz és diszkókban népszerű elektronikus zene. A népdalok közül néhány olyan ismert szöveg, mint például a Hej, Dunáról fúj a szél, a legtöbb viszont kortárs szerzők verseinek (Krusovszky Dénes, Lackfi János, Ágai Ágnes) dalszöveggé alakított, énekelt verziója.

És hogy miről szól az előadás? A mindennapi apró problémákról és helyzetekről. A meg nem értettségről a szülők részéről, a buliról, a magunkba fordulásról, a jövőképről és tervekről, az első szerelemről és egymás azt megelőző kerülgetéséről. Pallai Mara jó érzékkel válogatta az etűdöket, ahogy a komoly, humoros és szívmelengető jelenetek követik egymást, amiket a díszlet fehér téglatesteinek pakolása határol el (a táncosok olykor iskolát vagy szórakozóhelyet építenek belőlük).

A Kamaszodók izgalmas összművészeti alkotás, amely nem is próbál mélységekbe hatolni, de választott témáját, a tinédzserek mindennapjait meghatározó pillanatokat kellő ritmussal és humorral, néha kifejezetten megható módon ábrázolja. A társulat tánckara minden percben játszik, táncol, énekel vagy zenél. Közülük is kiemelkedik gyönyörű hangjával Fafka Júlia, aki az előadás főszereplőjeként a magassága miatti kisebbségi komplexus nehézségeit és az első szerelem elsöprő érzését tolmácsolja. Ahogy Ágai Ágnes is írja az előadásban idézett versében: „Ennyire beleestél? Ennyire.”

(Fitos Dezső Társulata: Kamaszodók, 2026.05.18.)