Meg kell találnunk a korosztálynak megfelelő ingerküszöböt, eszközöket és mesélési formát. Vegyünk hozzá néhány kesztyűbábot, dalokat, túlzó színészi játékot és meg is kapjuk a Markó Róbert által színpadra írt és rendezett Szélkötő Kalamona című előadást.

A rendező hasonló színpadképpel dolgozott, mint a pécsi A kőszív esetében. Itt is egy színpadelem volt hangsúlyos, ami több helyszínként szolgált: ház, palota, erdő, keresztút vagy éppen az ördögök futópályája. A színészek játéka pedig feltöltötte a teret élettel.

Czéh Dániel a narrátor szerepében végig kapcsolatot teremtett velünk, nézőkkel, ám folyamatosan megőrizte a negyedik fal határvonalát. Gidófalvi Imola, Szakács Nadin elbűvölően bájosak voltak, ahogyan Inoka Péterrel és Zöldi Ákossal együtt remek összhangban tartották az előadás menetét. A vicceket szépen építették fel, a gyerekek szinte végig nevették a negyvenperces játékidőt. A kesztyűbábjaikat rutinosan mozgatták, olykor-olykor még meg is ijesztve, de inkább fellelkesítve a fiatal közönséget. Legfőképp a két főhősünk, Rontó, a szegényember legkisebb fia, és társa, a malacból lett táltos paripa.

A történetről, hogy sértettségből elkötik a szelet, ami csekély terméshez és éhínséghez vezet, eszembe jutott egy másik népmese. Az, amelyiknél a király megkérdezi, hogy a gyermekei mennyire szeretik őt, és a legkisebb lánya azt mondja, hogy annyira, mint az emberek a sót. Erre az apja száműzi. Mindkettő mese esetében csak akkor jönnek rá az emberek, hogy mennyire is fontos a szél, illetve a só, amikor azok eltűnnek az életükből.

A Szélkötő Kalamona rávilágít arra, hogy értékeinket, a körülöttünk lévőket nem mindig értékeljük eléggé, csak miután már túl késő. A tanulság: figyeljünk jobban egymásra és találkozzunk minél többet azokkal, akiket szeretünk.

(Szélkötő Kalamona, Kabóca Bábszínház, Veszprém, 2026. 05. 23.)

A Czifra Csilla: Amikor elnémul a szél bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

A BFF? színházi játéka egy fiú-lány barátság krónikájának befejezetlen részleteit tárja elénk. Az előadás nem dob egyből a mélyvízbe, alapos ismertetőt tart önnön játékszabályainak tisztázására. Akiket a színpadon látunk, a falakon kívül Szabó Gergely és Horváth Dóra nevét viselik,de ebben a különös folyosótérben néhol bizonyos Attila és Emese bőrét fogják felölteni.

Az általuk készített, szomszédbarátság története szédítő gyorsasággal váltakoztatja cipőméretét: tejeskakaó szagú óvodások, radírzabáló, alsós ördögfiókák, kiközösítéstől rettegő kiskamaszok változó masszaképe suhan majd el előttünk.

A bemutatott élethelyzetek néhol magyarázatra szorulnak. Miért haragszik egymásra első osztályban Ati és Emese? Mit gondolnak valójában egymásról? Mi erősítheti és rombolhatja a kapcsolatukat? Mikor jön el az elengedés ideje? 

A kérdések megválaszolásához a színész-drámatanárok a nézők tapasztalataira támaszkodnak. Akár szerepben, akár drámapedagógusi pozícióból, de segítenek a megfelelő szavak megtalálásában. Szépen igazodnak a közönség igényeihez, miközben a főbb narratív csomópontokat szem előtt tartják. Az elhangzott tanulságokat legódarabka formába, különböző helyzetgyakorlatokba öntik.

Attila és Emese mindig ugyanazt az óvodás dacharcot fogják vívni a müzliszeletekért, walkie-talkie-jukon ugyanúgy recseg majd az a cinkos kódnyelv, ám az addig vezető út tónusa örökké változó. Hogy milyen újabb színezettel, milyen kimondatlan gondolattal gazdagodik ez a barátság természetéről szóló tanmese, nem tudhatjuk. Patonay Anita és Balla Richie észrevétlen, ám létszükségletű gondozása által a történetet bármeddig nőhet. Hol barátság van, ott gondolat örökké lesz.

(BFF?, Győr, Rév Színház, Generációk Művelődési Háza, 2026.05.22)

A Szelei-Kis Richárd: Két kicsi legó bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

A commedia dell’artéról röviden: a 16. századi Olaszországból származó, improvizatív színházi forma, amely állandó karaktertípusokra, maszkokra és fizikai játékra épül. A történeteket nem teljes szövegkönyv alapján játszották, hanem előre meghatározott helyzetekből és rögtönzésekből alakították ki.

Az állandó karaktertípusok a tánc nyelvén történő megvalósításban még szebben és egyértelműbben épültek fel. A táncművészek sminkje jól közvetített az adott jellemek érzelmeit, ráadásul egészen kitűnően használták mimikájukat. A hangulatot tovább fokozta a szereplők egészen korhű, ám egyszerre modern jelmeze is.

A rendező szerette volna minél inkább a saját ízlésük szerint alakítani a táncosok megjelenését, hogy minél jobban magukénak érezzék az előadást. Feledi János azt is elmondta, hogy számára a legfontosabb, hogy a szereposztás a lehető legpontosabb legyen és az adott művész komfortosan tudjon mozogni a rá kiosztott alakban. A nézőtérről pontosan ezt lehetett érzékelni.

A tánctérben elhelyezett néhány pad a koreográfia részévé vált, ahogy a háttérben lévő takarások is. A teret jól kihasználva, betöltve mozogtak a táncosok. Érződött, hogy élvezik, hatalmas energiával dolgoztak, és az is látható volt, hogy valóban szabadkezet kaptak néhol improvizáció terén, ami határozottan hozzáadott a darabhoz.

Pulcinella alakja nagyon szerethető a maga, egyfolytában vicceskedő fiús bájával, ahogyan megtréfálja társait, a barátnője előtt flörtöl másokkal, ám egy kis veszekedés után ez el is felejtődik. Széles érzelmi skálán zajlott a játék a negyven perc alatt: hatalmas, tipikusan szívfájdalmas táncszóló mellett feloldó, kergetőzős bohóckodás is volt itt.

A Pulcinella egyszerre könnyed és nyugtalanító előadás: játékos humora mögött végig ott húzódik az emberi kapcsolatok törékenysége és a szerepjátékok kényszere.

(Pulcinella, Feledi-project, Nemzeti Táncszínház, Budapest, 2026. 05. 22.)

A Czifra Csilla: Commedia dell’arte és tánc bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

A gyerekeknél a kirekesztés nem természetes állapot: ők még képesek egymást tisztán, emberként látni előítéletek nélkül. A felnőttek félelmeit, előítéleteit és gyűlöletét lassan veszik csak fel. A társadalom pedig észrevétlenül falakat húz a gyerekek köré.

Fabrice Melquiot szövege nyomán igyekszik ezeket a kérdéseket boncolgatni A szétválaszthatók című előadás, amelyet Maya Fanke rendezett Szekszárdon a Magyarországi Német Színházban. A történet Romain, a francia fiú és Sabah, az arab lány életét követi nyomon, akik egy panelházban laknak, majd miután felfedezték, hogy rendelkeznek közös érdeklődési területtel, barátok lesznek. Szüleik ezt nem nézik jó szemmel, különösen Romain szülei nem. A gyűlölet a két család között tettlegességbe torkollik.

A színpadkép egyszerű, a háttérben egy szalagfüggöny jelképezte az erdőt, előtte helyezkedett el két kisebb emelvényen a két szereplő szobája egy-egy fontos kellékkel, mint amilyen a hintaló vagy a tollak.

 A két gyermekszerepet Horgász Dezső és Sipos Eszter formálja meg. Mindketten egyszerre játsszák a gyerekeket, illetve azok szüleit, de a narrátor szerepét is magukra öltik. Felettébb erős érzelmek mutatkoznak a játékuk során. Egyik pillanatban még minden jó és szép, a következőben egy éles váltással már másik szereplőként szólalnak meg, egy teljesen másik érzelemmel. Komoly színészi teljesítménynek érzem, hogy szinte gombnyomásra képesek működtetni az érzelmeiket.

Egy újabb erős téma: hol felzaklatott az, amit a színpadon láttam, majd nyomasztott, bevont és kilökött egyszerre. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a két főszereplőt, Sabahot és Romain-t a gyermekkori jelenetekben bábok jelenítik meg. A történet elején mindketten még nyolc-kilenc éves gyerekek, akik saját fantáziavilágukban élnek: indiánnak, lovas hősnek képzelik magukat, és a világot játékosan, meseszerűen szemlélik. A bábszínházi eszközrendszer a gyermeki nézőpontot erősen hangsúlyozhatná.

Hasznosnak gondolom ugyanakkor, hogy az előadás után színházpedagógiai foglalkozást tartanak a szereplők, akik a nézőkkel közösen dolgozzák fel a színpadon látottakat. Szükség van arra, hogy elfogadásra ösztönözzük, tanítsuk a gyerekeket közösen, minél több alkalommal.

(A szétválaszthatók, Magyarországi Német Színház, Szekszárd, 2026. 05. 22.)

A Czifra Csilla: Gyűlölet nélkül bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

Tőrös Szilvia, Stekbauer-Hanzi Réka és Szabó Zsolt hármasa rendkívül dinamikusan működik. A fesztivál többi előadásához képest, amik ennyi színésszel dolgoztak, itt merőben más kapcsolatokat, szituációkat láthattunk a színpadon. A három színész a cirkuszi bohócok különböző típusait jeleníti meg. Rendkívül szerencsés a színészválasztás, ugyanis valóban izgalmasan működtetik a különböző karaktereket.

A cirkuszt idézi a játékmód kitettsége, a túlzó gesztusok és reakciók is. Ugyanakkkor épp itt ér össze a cirkusz és a gyerekek világa. A színészek egyszerre alakítanak cirkuszi bohócokat és játszadozó gyermekeket. A játékban természetesen megjelenik egymás idegesítése, megviccelése is, amin valaki mindig elsírhatja magát, így a cirkuszolás valóban folyamatosan újratermeli önmagát. Egymás ütögetése, kinevetése, majd a konfliktusok feloldása történik az előadás első részében.

A színpadon a fehér és a piros színek uralkodnak, ezek pedig igazán figyelemfelkeltő, kontrasztos teret alkotnak. A kontraszt tehát nem csak a színészek játékában, de öltözetükben és kellékeiken is felfedezhető.

Egy cirkuszi számhoz hasonlóan itt is bravúrok követik egymást a karikán való átugrástól az óriásbábok megalkotásáig. Ez utóbbi, a nagy labdák bábként való használata nagyon finoman folyik át a cirkuszolásból. Ugyanilyen érzékenyen, humorosan történik a közönség játékba hívása is.

Az alkotók a cikruszi szám csúcspontjának megalkotása helyett úgy döntöttek, inkább a nyitás felé haladnak. Így a legnagyobb bravúr talán elmarad, de a gyerekek valóban mindenfajta hezitálás nélkül kezdenek el játszani a náluk nagyobb labdákkal.

(Cirkuszoló, Griff Bábszínház, Zalaegerszeg, 2026.05.22.)

A Keszte Bálint: Gyerekbohócok bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

Baranyai Anita és Érsek-Csanádi Gyöngyi érkezésével a tárgyak életre kelnek, játékká változnak. A fonalakból kvázi zongorabillentyűk lesznek, a fa szerkezetekkel pedig megmutatják, mennyi varázslat rejlik az egyszerű tárgyakban, mennyi mindenné alakulhatnak át azok.

A díszlet elemei szemet gyönyörködtetőek. Minden szerkezeten látszódik az aprólékos kidolgozottság. Nemcsak valódi, szövéshez használt eszközök vannak jelen, hanem átalakított, például hangszerként működő díszletelemek is. De anyaghasználatukban egységesek: mindegyik fából, fonálból, textilből épül fel, a térben kevés az idegen, vagy modern anyag.

Az előadás íve a felfedezéstől, a játéktól tart az alkotás felé. A színészek először csak játszanak a fonalakkal, mindenfélére használják azokat, de aztán megjelenik a szövés, a szőttes alkotásának izgalma is. Az előadás végére a szőttesek kétdimenziós világából madarak repülnek elő és belakják a teret. Ez az ív olyan finoman húzódik a háttérben, hogy a figyelmetlen néző már csak a kirepülő, gyönyörű anyagból készült madárkákra lesz figyelmes, ahogy azok benyúlnak a nézők fölé.

Ezután a tér kinyílik és a gyerekek szabadon játszhatnak benne a színészekkel együtt. Ekkor kerülnek elő új, az előadásban is használthoz hasonló, de lekicsinyített, „gyerekbarát” eszközök, amikkel a közönség is tud játszani.

Az alkotók tehát külön figyelmet szántak arra, hogy a kisgyerekek méreteihez illeszkedő, de nem kevésbé érdekes tárgyakat alkossanak számukra. A közös játék szerves része a produkciónak. Remélhetőleg a játék során megismert régi, ma már kevésbé használt tárgyak ismerőssé és barátságossá válnak az új generáció számára.

(Álomszövők, Aranyszamár Bábszínház, 2026.05.22.)

A Keszte Bálint: Átmenteni, ami fontos bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

Ebben a csapdakerülgetésben brillíroznak a színészek. Czéh Dániel és Szakács Nadin kimeríthetetlen játékkedvvel van jelen. A rendezés láthatóan rendkívül pontos, technikailag kevés szabad teret enged a színészeknek. Amiben viszont nagyon is enged, az a karakterek játékosságának és kedvelhetőségének megteremtése.

Ebben óriási felelőssége van a színészeknek, ugyanis bármilyen gondosan kiszámított az előadás, a gyerekek nem lennének rá fogékonyak, ha nem ennyire megnyerő karakterek prezentálnák azt. Szakács Nadin és Czéh Dániel érzékenységének és az ehhez társuló színészi eszköztárnak köszönhetően a gyerekek az első pár percben szívükbe fogadják a karaktereket és velük együtt próbálgatják a hangadást.

A díszlet jógaszőnyegekből és egyszerű, tárolós háttérelemekből áll. Míg a jógaszőnyegek fontos eszközként, bábként is szerepelnek az előadásban, a háttérelemek csak az előadást követő játékban kerülnek elő. Ezek aljában találhatók könyvek és játékok, amikkel a gyerekek kötetlenül játszhatnak.

Az előadás pontosan bemutatja a magánhangzók és mássalhangzók képzési tulajdonságait, illetve a bennük rejlő játéklehetőségeket. Megmutatja a nyelv mozgását, az ajakhangok és orrhangok képzését, de azt is, hogy milyen humoros ezeket működés közben megfigyelni. Az alkotók szándéka szerint mindez segíthet a szülőknek a beszédzavarok és megakadások korai felismerésében. És mivel az előadás rendkívüli tudatossággal készült, úgy gondolom, erre valóban alkalmas is.

(Hangoló, Kabóca Bábszínház, Veszprém, 2026.05.22.)

A Keszte Bálint: Hogyan születnek a hangok? bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

Tessék? Nem hiszi el a kedves lócsiszár? Mi nem csináltunk semmit, így hozta őket ide! Vajon ennyi indoklás elég egy nyilvánvaló káreset elfogadásához? Lehet egy átlagember sérelmének létjogosultsága a nagyurak világában?

Gyombolai Gábor Kleist–rendezésében újra felteszi Kohlhaas Mihály történetének örökérvényű kérdéseit. Gyombolai Bálint zenei tolmácsolásában, Róbert Júlia dramaturgi szerepvállalásával ismét végig járatja a híres lótenyésztőt megaláztatásának kálváriáján. Morzsánként szedeti fel vele egy romlott állam hátrahagyott szemetét: a lekezelő Várnagy, (Bori Viktor) a kortárs oligarchákat megidéző, pökhendi Vencel (Somorjai Márton) és Güntzig (Kardos János) úr mind-mind a „régmúlt” korrupció valamely kirívó szegletének önnön Döbrögijét képviselik.

Az előadásban felépített uram-bátyám valóság bátran teret enged a szerepösszevonásoknak. Csodálkozunk, ha Vencel arcvonásai visszaköszönnek Kohlhaaas Ügyvédjében? Kallheim Kancellár almafalásai közt vajon véletlenül bukkan fel Várnagyunk bugyuta vigyorának hasonmása? A hatalom viselhet öltönyt, feliratos pólót, papi reverendát, arculata viszont ugyanaz marad.  

Az És ti?torokszorító világában nagy szerepet játszik Molnár Anna és Király Betti nyersvasízű látványterve is, mely egy jogi és erkölcsi karámokkal tarkított, örökmozgó bürokrácialabirintust tár elénk. Ebben a térben alig van helye a biztonságnak, az egyetlen légót az aggódó Lisbeth (Milák Melinda) karjaiban leljük meg. Anyai gondoskodása és áldozata nemhogy kicsinyítené a férj dilemmáját, éppen általuk válik mélyebbé, árnyaltabbá a Kohlhaas-család tragédiája.

Közvetetten ő lesz a forradalom kirobbantója, nevét a német városok csak félve veszik majd szájukra, Mihály sérelme Lisbeth miatt növekedik földi és spirituális nagyságúvá. A férfi vad dühében titkon ott bujkál a nő megnyugtató ölelésének a hiánya. Békés vonásainak öröksége visszatér majd a stabilitás utolsó sarokkövének, a Fejedelemnek a szigorú tekintetében, de a lócsiszárnak a megváltáshoz még hosszú utat kell megtenni.

Egy dolog azonban biztos: Kohlhaas mindig felszólal majd ott, ahol a zsarnokság felüti a fejét. És ti?

(És ti?, MU Színház, Káva Kulturális Műhely Egyesület, 2026.05.21.)

A Szelei-Kis Richárd: De törve nem bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

A helyszín a nagy világégés utáni Sárd, a városállam, melynek zsarnok ura, Borgói Cézár főispán sanyargatja a népét. Az elnyomott nép egy félreértés után forradalmat szervez, hogy megdöntse az elnyomó hatalmat, ám ekkor rejtélyes módon vámpírok kezdik ellepni az utcákat. Míg a felnőttek önző módon csak a saját érdekeiket hajtják, addig a város jólelkű tanítójára, Bakó Andrásra és a gyerekekre marad a feladat, hogy biztosítsák a saját és a világ jövőjét.

Fábián Péter rendezésében izgalmasan fonódnak össze a múlt, a jelen és a jövő szálai. Míg az előadás alapját az erősen ironikus-kritikus Baka István A kisfiú és a vámpír című regénye és más kisregényei adják, az előadás a rendező stílusára jellemzően áthallásokkal dolgozik a jelenre vonatkozóan, miközben felrajzol egy disztópikus jövőképet is. A lehallgató ügynökök, akik a Nyugat bérenceit keresik, a vérszívók, akik kizsákmányolják a népet, az elnyomás általános meséjének ismert karakterei. A több idősíkon játszódó cselekmény komplex, izgalmas világot épít, ahol a forradalom, a gótikus történet és Liszt Ferenc Sárdi mise című művének eljátszása, bár elsőre különálló elemeknek tűnnek, mégis tökéletesen kapcsolódnak egymáshoz. Megfér egymás mellett minden az irodalmi kikacsintásoktól a Baka István verseiből készült brechti songokig.

A komplex történet számos karakterrel rengeteg szerepváltást kíván meg a színészektől. Kolozsi Angéla, Gyurkovics Zsófia, Varga Bori, Kovács Bálint és Kőmíves Csongor egy-egy apró kellékkel vagy jelmezváltoztatással jelezve könnyedén siklik egyik szerepből a másikba, amelyek mégis valahogy összekapcsolódnak, és így az általuk eljátszott karakterek bizonyos jegyei párhuzamba kerülnek. Nehéz egyet is kiemelni közülük, mind hitelesen alakítanak lázadozó, de rövidlátó forradalmárt, megszeppent és naiv gyermeket vagy vérre szomjazó vámpírt. A legnagyobb feladat mégis a tanárt és egyben a történet narrátorát alakító Lukács Gáborra vár, aki a darab eseményeinek katalizátora, egyszerre naiv idealista, rendszerkritikus gondolkodó és bukott megmentő.

Még sok mindent el kellene mondani az előadásról, például mindenképpen ki kell emelni Boráros Szilárd izgalmas díszlet-, vagy a vámpírokat megjelenítő vérfagyasztó hatású maszkterveit, de az Én, a vámpír egy olyan produkció, ahol nem érdemes az összes patront előre ellőni. Merthogy ezt látni kell!

(Mesebolt Bábszínház: Én, a vámpír, 2026.05.21, Szombathely)

A Bálint Zsófi: Vérszívók bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.

A Budaörsi Latinovits Színház A láthatáron című előadásának középpontjában a kamasz Tamás és nagypapája kapcsolata áll. A fiú szülei elváltak, az osztálytársaival nem találja a közös hangot, és az angol nyelv tanulása sem megy neki. Rendkívül szoros kapcsolatot ápol nagyapjával, aki egyben az úszóedzője is, közös álmuk, hogy Tamás egyszer olimpiai bajnok legyen. Ám egy napon a nagypapa ráébred, hogy lassan elkezd felejteni.

Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezése következetesen ábrázolja az Alzheimer-kórral küzdő betegek leépülési szakaszait. A kezdeti apróságok elfelejtéséből (új puding, pedig a régit sem ette meg), az agresszív gyanúsítgatáson át (a nagypapa azt hiszi, Tamás és édesanyja ellopta a pénzét) addig a pontig, míg már szeretteit sem ismeri meg. A jelenetek kétségkívül torokszorítóak, ugyanakkor csak rövid képekben villantják fel a betegség egy-egy stációját, a részletekbe nem merülnek bele, ami megnehezíti a néző érzelmi kapcsolódását a jelenetek tragikumához.

A darab fókuszában Tomi küzdelmei állnak, ahogy próbálja megőrizni korábbi kapcsolatát nagyapjával, miközben a szégyennel és a tehetetlenséggel küzdve egyre inkább egy új osztálytársra, Annára támaszkodik. Juhász Vince játékából egyszerre süt a kétségbeesés és a szeretet, ahogy Tamás szerepében próbálja támogatni nagyapját. Bregyán Péter hihetően alakítja a zavarodottá, majd egyre agresszívabbá váló idős férfit, ám az ide vezető út finomabb átmenetei, a betegség elhatalmasodásának lassú fázisai kevésbé rajzolódnak ki. Gellért Dorottya játékában a városból vidékre költöző Anna megformálása kissé vázlatos marad.

A láthatáron egy választott témáját tekintve rendkívül aktuális és érzékeny előadás a serdülőközönség számára, mivel egyre több és több család érintett. Azonban a negyven perces játékidőnek köszönhetően az Alzheimer-kórral kapcsolatos alapkérdéseket, mint például az otthoni ellátás vagy az idősotthon problémáját, illetve a szeretet és a szégyen megélésének nehézségét a darab csak felveti, de alig enged bepillantást a téma mélységeibe.

(Budaörsi Latinovits Színház: A láthatáron, 2026.05.21.)

A Bálint Zsófi: Elmosódások bejegyzés először assitej.hu-én jelent meg.